Category Archives: Archív

Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című műve alapján

“Égi fény a szerelem, és kunyhódból aranypalotát varázsol -, és örökkön él, amíg csak munkanélküli nem leszel. Egyáltalán, miféle eszmények is ezek, két emberi lélek egymásba olvadásáról? Szarok az emberi kapcsolatokra – van még kereken négy márka tőkém, jól beszlopálok ma, és aztán felakasztom magam. Holnap pedig azt mondják a népek, élt egyszer egy szegény Kasimir… “

Vidám, fékevesztett mulatás, hullámvasút, sör, fagylalt, zene: Kasimir és Karoline látszólag mulatni indul, de egy bánatos és magányos bolyongásban találja magát. Kasimir ugyanis elvesztette sofőri munkáját, ezért szégyenében szakít Karolinéval, aki viszont gazdag, és befolyásos emberekkel, Rauchhal és Speerrel ismerkedik meg, és úgy tűnik, sorsa felfelé fog ívelni. Előbukkan Szemes Franz és Erna, akik már régóta külön utakon járnak, és Kasimirt is magukkal sodorják. A karakterekben egy közös: mindenki látszatmegoldásokkal igyekszik ideig – óráig elfedni azt az egzisztenciális szorongást, ami ennek a kornak a sajátja. A munkanélküliség, a követhetetlen technológiai fejlődés és a tökéletességhajhászás olyan célokat tűz ki szereplőink elé, amit lehetetlen elérni. Talán a szerelem az egyetlen kiút mindebből; de mi van akkor, ha a szerelmesek sem értik meg egymást?

A Csatorna egy magyar állami televízió, Vaskuti Aurél pedig annak az igazga-, sőt: vezérigazgatója. Ám, hogy mi mindent kell kiállnia egy állami tévé vezetőjének egy olyan munkanapon, amelynek a reggelén el kell bocsátania a teljes stábot – erről már kevesebbet tudunk. Új csapatot verbuválni, rejtélyes cenzori üzeneteket fejtegetni, boldogságot sugározni és félelmet kelteni egyáltalán nem könnyű dolog, pláne úgy, hogy az embert folyamatosan megfigyelik, és minden apró hibáját a fejére olvassák majd a végső értékelésben.
Vaskuti, a valóság és a káprázat tükörlabirintusában bolyongva önmagával is több ízben meghasonlik, hogy aztán újra és újra magára találjon, a műsorgyártás helyesnek vélt útján rohanva tovább. Az úton megannyi hívatlan sztárvendég, kormánypárti politikus és haragvó-vérivó istenség kíséri, és természetesen: atyja szelleme…
A Csatorna egy Sziszüphosz, egy Don Quijote, egy Jézus Krisztus, tehát egy tősgyökeres magyar ember története, nem hiába.

Amikor döntünk valamiről, akkor nem csak a jövőbeli eseményeken változtatunk, hanem az is megváltozik, akik vagyunk. A romantikus komédia műfaja erről eddig mélyen hallgatott.

Gyakran fel-felbukkanó toposz a romantikus komédia világában, hogy egy nőnek két férfi között kell választania. A néző morális világrendjét általában megtámogatja a mű, amennyiben az egyik nem igazán szereti és kihasználja a nőt, a másik azonban legjobb barátként támogatja őt, amíg a nő végül észreveszi, hogy mindig is őt kellett volna szeretnie. Megkavarja azonban a helyzetet, ha mindketten valóban őszinte és szeretetreméltó emberek, valódi érzelmekkel a nő iránt. Tovább bonyolódik a cselekmény, ha a nő valójában kettő nő, (illetve néha harmadikként az egyik férfi halott anyja), és a realitást darabonként elnyeli az egzisztencialista szürreália.

Bővebb információ:
http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-oktober/item/625-znajkay-zsofia-rendezoi-valtozat

“Íme a rettenet maga, a puszta rettenet. Bajusz által születvén és Bajusz által is végeztetett be.”
(Jegesmedve Kar)
„Jegesmedvék érkeznek.
Karvezető: (recitálva) Íme a rettenet maga, a puszta rettenet, bajusz által születvén és bajusz által is végeztetett be, halljad hát, Polár népe, halljad hát, Gulág népe, hogyan esett, mi megesett.
Kar: (kórus) Ó, busafejű Hitler Adolf, s te, fecskeszájú Sztálin, mondd meg uraidnak, miképp esett a mór hispánia alkonya. Csütörtök volt, s csak a halak a megmondhatói, miféle péntekre virradt Kunyhóváros polipfaló népe, a rókák.”

A BajuSS egy kortárs dadaista opera, amely a dadaista kiáltvány születésének 100. évfordulóján íródott. A  darab középpontjában egy groteszk gondolatkísérlet áll, miszerint mi van akkor, ha a történelmet formáló grandiózus politikai döntéseket, eseményeket valójában a hatalmi helyzetben lévők teljesen esetleges patológiás vágyai irányítják? Mi van akkor, ha azok a politikai, társadalmi struktúrák, amelyekben a legjobban bízunk, teljesen széthullanak vagy soha nem is léteztek? Mi van akkor, ha ez a teljes struktúranélküliség   annyira hihetetlen, hogy csak mi akarunk belelátni valamiféle jelentést? Hogyan válhat a politikai diskurzus és mindenki figyelmének középpontjává a bajusz?? Egy bajusz, mint Végső Döntéshozó.

A darab egy szerelmi háromszöget mutat be, melynek főszereplői a fiatal Hitler és Sztálin, valamint cseperedő közös bajszuk. A történet egy olyan hatalmi térben játszódik, ahol a hatalmat egy teljesen irracionális aktus, a Bajusz birtoklása révén lehet megszerezni. Két arccal azonban nem lehet egy bajuszt megülni.

Hatalom, szerelem, erotika, közös gyermek: ez mind a Bajusz.

A barokk spanyol drámai struktúrát antik görög formákkal (Karvezető és Kar használata) vegyítő színdarab  kilenc villanásszerű felvonásban meséli el egy túlfűtött férfiszerelem és féltékenység tragédiáját, amelyből a könnyedséget hideg számítással elegyítő Csárli Cseplin kerül ki végül nevető harmadikként. Cseplin kijátssza egymás ellen Sztálint és Hitlert, hogy aztán megkaparintsa közös szerelmüket, a Bajuszt.

A darab zenei világa a két világháború közti német és orosz avantgarde stílusok (Webern, Moszolov) és a kortárs elektronikus zene (Laibach) eklektikus keveréke. A mű ennek ellenére koherens, tematikusan összefüggő szövetet alkot. A műben különféle szöveges megszólalások (recitatívók, áriák, kórusok, Sprechgesangok), stilárisan csapongó zenekari közjátékok, és az írott darab felvonásai közé ékelődő elektronikus zenei szakaszok váltják egymást.

A mű arra emlékeztet mindannyiónkat, hogy a legnagyobb történelmi eseményekhez vezető út is fájdalmas szakítások hevében letépett bajszokkal és plakátokkal van kikövezve (vagy legyalulva, mintegy).

(In memoriam Halász Péter)

A HK Produkció és a Táp Színház koprodukciós sorozatszínházi előadásai.

Az utóbbi években komoly áttörés történt a mozgókép-művészetben, az áttörést egy eddig is meglévő műfaj megújulása, a sorozatok hozták. A Breaking Bad, a House of Cards, vagy az Aranyélet újfajta történetmesélést, színészi játékot és dramaturgiai viszonyrendszert hoztak magukkal.

Az önállóan is értelmezhető részek és a részek közötti viszonyrendszer leginkább a XX. század eleji nagyregények gazdagságát idézik. E narratíva által a nézők az egyszeri epizódok által egy folytatásos történet részeseivé válhatnak, illetve eldönthetik, hogy a többi részt is meg kívánják-e tekinteni, követve a történet szereplőit.
A TÁP Színház és a HK Produkció koprodukciójában születő előadássorozat ezt dramaturgiai formát használja. Az előadássorozatunk különlegessége, hogy az utcán játszódik, az előadás díszletét és közegét az utcai forgalom teremti meg, a nézők pedig a belső térben felépített nézőtérről figyelik az előadás eseményeit.

következő előadások

BEMUTATÓ: FEBRUÁR 9. // MU SZÍNHÁZ

Tihamér öt éves. Születési rendellenességgel él, rossz alvó. Amikor felriad egy-egy rémálomából, átjár a szülei hálószobájába, pedig ez tilos. Az Anya egyetlen fontos szabálya, hogy a szülők hálószobájába lámpaoltás után nem szabad átmenni. Apa csak annyit kér Tihamértól, hogy legyen a dolgozószobája tiltott terület. Alapvetően nincs sok szabály a családban, de ezek gyanúsan mind arra vonatkoznak, hogy Tihamérnak itt vagy ott nem kéne lennie.

Ez az elv beissza magát Tihamér természetébe. A tiltások egy idő után ledobják magukról a lényegtelen részleteket és feltárul valódi üzenetük: a “nem lenni”.

Sok évvel később egy Bojána nevű nő kezd el feljárni Tihamérhoz – megmagyarázhatatlanul, apropó nélkül – és teát főzet magának. A helyzet nem engedi meg (pedig megkívánná) hogy fölmerüljön a kérdés: de vajon miért? Ha fölmerülne, Bojána minden bizonnyal azt válaszolná, hogy azért, hogy “legyen”, mert szeretné, ha lenne. Az ő belső parancsa a “lenni”.

Tihamér harminc éves, amikor Anyja “nem lenni”-je találkozik Bojána “lenni”-jével. Bojána “lenni”-je átértelmezi a múltat, Tihamér addigi életének tapasztalatai és meggyőződése megkérdőjeleződnek. Valakinek meg kell halnia.

Tihamér úgy dönt, hogy az anyja haljon meg.
(Az Apa – mint más élethelyzetekben is – sajnálatosan jelentéktelen.)

Támogatók: EMMI, NKA

következő előadások

BEMUTATÓ: 2017. MÁRCIUS 17. // Szkéné Színház

A Szkéné és a Táp Színház produkciója a Dumaszínház támogatásával.

következő előadások

jegyvásárlás a Szkéné oldalán >>>

Mózsik Imre: Lö Csibészek

A Pokoli Trió, melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy különös helyre…
Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán írta Mozsik Imre.
Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza
Babaluk Inez: Gergely Katalin
Sridöm Eszter: Piti Emőke
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt

Stáb:
díszlet, jelmez: Szabados Luca
videó installáció: Samu Bence
hang, fény: Bredán Máté
a rendező munkatársa: Székely Rozi
asszisztens: Guttmann Ráchel & Zágoni Nóra
rendező: Vajdai Vilmos

Nyelvében él a nemzet, bár nyelvével még senki nem nemzett…

Mi, a Nemzeti Táp Színház, kik a magyar (tehát belföldi) Guttenberg-káoszban vájkálunk, most hírértéktől függetlenül feltárjuk, hogy hol laknak a Magyarok (tehát a belföld) Istenei. Beszédesen szemezgetünk a Magyarok (lásd: belföld) írásaiból, jelenjen az meg nívós hetilapban vagy éppen egy belvárosi lépcsőfordulóban, egy hirdetőoszlopon, vagy egy béka alfele alatt. Lerántjuk a leplet a közéletről, közszemlére hangoljuk a nívós és nívótlan kommunikációt, felgöngyölítjük a politikai félrehallásokat és kigyomláljuk a szabálytalan időjárást.
Óvunk, védünk, ápolunk.
Rettegjen, aki szembesül, és örüljön, aki retteg, mert itt nem marad kő kövön, aki szárazon megússza!

következő előadások

jegyvásárlás a Trafó honlapján >>>

“Mint minden tisztességes katolikus, gyerekként én is elképzeltem, milyen lenne, ha keresztre feszítenének.”
(Dennis Kelly)

Egy testvérpár mesél gyermeki fantáziával alkoholista apjukkal töltött gyerekkorukról. Felidézik, eljátsszák, kiszínezik emlékeiket, képzeletükön szűrik át a valóságot. Az így kirajzolódó hideg világban a csecsemők a szeméten teremnek, a boldogsághoz elkerülhetetlen egy tévékészülék, és a Gondviselő, mint a gondatlan apa, maga is belefeledkezik a tévézésbe. Egy szeméten talált csöppség alakjában azonban mégis beköltözik az életbe a szeretet. A kérdés csak az, hogy túlélhet-e ebben a világban és magával hozhatja-e a megbocsátást.