
- This event has passed.
Alatta-felette // Honnan Jöttem Mi lesz velem
2025. September 29.

Dokumentumszínház. Igaz történetek, valódi titkok. Csak egyszer mondják el.
Emberek történeteket mesélnek – méghozzá sajátot. Röviden így jellemezhető a TÁP Színház Alatta-felette című produkciója. Leülünk, kényelmesen elhelyezkedsz elhelyezkedünk, majd valaki feláll „közülünk” és mesélni kezd.
Történetében egy ponton megáll, „ping!”, visszaül, majd föláll a következő mesélő, és így tovább. Mindenki három etapban mondja el a történetét, amelynek középpontjában Ő maga áll. Közben ihatsz is, ehetsz is, ha akarsz, ha van pofazacskód meg fogad hozzá! De azért félszemmel figyelj ránk is.
„Bár nem ezzel a szándékkal találtuk ki, de biztos vagyok benne, hogy segít a szereplőknek is, saját problémáik feldolgozásában. Nagyon kemény történetek hangzanak el néha. A korábbi előadásokban volt szó drogról, gyávaságról, szülői kapcsolatokról, magányról. Jól megismertük egymást a folyamat alatt. A történetekben nincsenek hazugságok, nincs értelme mellébeszélni.”

Janklovics Péter
Hajmási Péter
Pajor Tamás
Kunert Mandula
Varga Orsolya
Fekete Ádám
Abai-Szabó Tamás
Kisstamás Naomi
Gyarmati Fanni
Szkladányi Andor
Sándor Zsigmond
Török Pál
Sulyok Ádám
Kaszányi Roland
Várhegyi Amand
Heinczinger Bence
Hajdu Levente
Kisstamás Naomi
Gyarmati Fanni
Szkladányi Andor
Sándor Zsigmond
Török Pál
Sulyok Ádám
Kaszányi Roland
Várhegyi Amand
Heinczinger Bence
Hajdu Levente






Tűzoltó Teátrum @ Inga Kulturkávézó I 1094. Budapest, Tűzoltó utca 2.